a mindmegette szerint egy pohár bor mindenképpen ellik a rizottómhoz -- persze, szerintem is, a mai nap már amúgy is egy gasztronómiai csoda a babazsúros nyuszifej szendvicseim óta.
a képzeletemben A Csávó ugyanúgy értékeli az ételt, mint a délelőtti ötévesek.

Ha így tizenöt órával később meg kéne fogalmaznom magamról egy ilyen, kedves kívülálló Amelie típusú harmadik személyben, hogy mit nem szeretek, akkor azt mondhatnám, hogy

Anett nem szereti a már nem ropogós zöldségeket és gyümölcsöket, nem szereti, mikor beázik a cipője, amikor a kishúga belevág azokba a mondatokba, amiket olyan ritkán magától, magáról szeretne elmondani a szüleinek, de Anett legfőképp azt nem szereti, amikor túl sok ideje van a saját fejében pörgetni a dolgokat, mert olyankor sokkal messzebbre érkezik a valóságtól és a boldog nyugalomtól, mint az egészséges.
És utána olyan drasztikus és meglepő a váltás, amikor hirtelen újra boldog mosolygásba kezdek, a férfiember megnyugtató látványától.

Biztos minden huszonkétéves lány életében eljön az a pillanat, mikor a hároméves húgával nézik az oroszlánkirályt és valamilyen érthetetlen hormontúltengés okán ő sír nem a gyerek.

Van abban valami tök megható, mikor a húgomnak azt mondom, hogy de kis dinnye vagy, erre ő azt feleli, hogy ő nem dinnye, hanem K Kinga Anna. Ezek a traktorok már csak ilyenek.

Egyrészt egy irtónagy höss voltam ma, hogy négy óra alvás után és hétötvenyolcas ébredés mellett beértem a nyolctizenötös órámra és ugyan négy kávéval, de kibírtam délig. (kicsit ilyen matektankönyv-példának érzem az életem) másrészt ma is három órán át mosolyogtunk egymásra Lukekall a csigában, ami minden cirkumstanciák tudatában (az ő csaja, az én bizalmatlanságom, az én Wágyaim) is őszintén jókedvűvé tud tenni. (hogy a nyálnak is teret engedjünk, remélem őt is)
de a nap, mit a nap, a hónap igazi boldog tízperce az az volt, mikor életemben először elmentem a húgomért a bölcsibe, aki örömében a nyakambaugrott, és megpusziágyúzott és mondta, hogy milyen jó, hogy jöttem. egészen a méhemhez beszélő pillanat, mikor egy ilyen kis törpetigris, minden hátsószándék nélkül, őszintén örül. nekem.
a méhemtől kicsit távolabb viszont még azt is meg kell jegyeznem, hogy a fent említett szüleit mostanság már én is így, csak le "szüleim"ezem. konkluzáljon mindenki, amit akar. én mosolygok.
denemám, hogy így a mese vége, mert volt ám Kiadó a Vörössel, meg Jelen, ahol még mindig megvan azt a mellkast melegítő otthon érzés, amit annyira szeretek.

Az ötös diplomámban az a legjobb ahogy a kiscsaládom megdícsér.
apa hívogat, helamama diktál, traktorka ismétel: nagyon ügyes vagy, nagyon gratulálok, nagyon okos vagy, nagyon büszke vagyok rád – mondja a két éves húgom. kell ennél több?
hát azért ma még futtában el tudtam volna mesélni egy-két az abc végén sorakozó férfiúnak az örömömet.

Lehet, hogy már semmi más nem hoz lázba, csak a húgom, ahogy kiáltja a nevem mikor meglát, meg talán, hogy újra fehér Dunhillt szívhatok. nem tudom, a nyár magával hozott némi spleent az élet iránt.

Ma a húgommal voltam.
Tulajdonképpen itt vége is lehetne a bejegyzésnek, mert ez mindent leír.
Az összes csúszdázást, hintázást, fagyit, puszit, kacagást, símogatást, ölelést, apát és helamamát, és göndörkét és azt a mozdulatot, amikor a világon legjobban szeretett lény piciny mancsával belepacsizik a pultosom tenyerébe. ma leegyezettem egy szipcsiszupcsi interjút, még sissoval is leveleztem(!) és sütött a nap és lett pénz és jó a könyvem és mit mondjak még drágáim? van az indokolatlan jókedv, meg van az, amikor minden a maga egyszerűségében csodaszép. denevér ide vagy oda. na ez ilyen nap volt. Traktorkával. Zével. Semmi extra, szimplán csak jó.

A világon a legjobban ezt a kiscsirke húgomat szeretem, aki ma azt mondta nekem, hogy te szárazföldi patkány. aztán adott puszit és hagyta, hogy felolvassak neki.

Ma nagyon megrázó élményben volt részem, mikor a TörpeHurrikánnál az új Krtekes dvdjét néztük, ahol a vakond megszülesztette a nyúlasszonyságot, fájásokkal, tágulással, hármasikrekkel. nem volt szép látvány.

Ma kicsit megint Ross és Rachel akartam lenni. nem győzöm meglepődni rajta, hogy hajnal kettő körül nem nagyon frissül a kérdőívem kitöltőinek száma és az összes fogam fáj. holnap pedig fel fogok kelni és elmegyek a húgom szülinapi zsúrjára. hát ma nem vagyok túl koherens.

Ma vagy másfél órán keresztül életben tartottam a húgomat, ami tök jó érzés. és valahol mélyen belül örülök, hogy Sherpa végül nem indított nyilvános szavazást, hogy menni fog-e ez nekem, mert nem tudom, hogy kik voksoltak volna mellettem.

Hoztam haza irodalmat, mert a legutóbb, mikor erre járt a törpetigris kiderült, hogy egyik könyvemben sincs kép, csak a francia kishercegben, de az meg nem érdekli. Perverz Pettel egyébként az a baj, hogy tíz oldalas és nekem holnap két órán át kell lekötnöm a húspogácsa formájú húgomat.

Ja és én tudok a  világon legjobban tengert rajzolni (majd ha lesz bizonyíték, bizonyítom is), Hela meg a világon a legjobban markolót rajzolni tud.
ennek a bejegyzésnek, valahol itt kéne, hogy vége legyen, de nemtudom megállni, hogy ne meséljem el, hogy Trakival az ölemben összehuhukoltam az ablakot, aztán meg rajzoltam rá az ujjammal és ez nekünk nagyon tetszett, ő is jó gyorsan odatartotta a kerekre nyitott száját az ablak elé, de az álnok csak nem lett párás. aztán mondtam, hogy mondja azt az ablaknak, hogy Hhhhello, mondta is csak messziről, aztán meg ilyen süsüsen csináltam  (0:17 nél) akkor már utána ő is és akkor jó lett, firkáltunk is sokat.
reprezentatívnak tekinthető felmérések alapján kutattuk, hogy az édesanyjának ez mennyire jön be (azaz megkérdeztük), de mivel jött ő is rajzolni, ezért arra jutottunk, hogy baj nincs.

Szóval, a kishúgom képeskönyvében van egy bokor, ami alá az van írva, hogy fa, de a törzshosszúsági kritériumot nemigazán teljesíti, mondogatom is ezt neki gyakorta, kb 2 hónapos kora óta. de ma, mikor kérdeztem egyből rávágta, hogy bokoj. mondanom se kell, hát majd szétvetett a büszkeség, hogy ő a legzsenálisabb gyerek a világon és én is amúgy milyen klassz vagyok, hogy így megtanítottam neki. mondjuk mikor az anyukája kérdezte, akkor fa volt. meg is lepődtem, ki is derült, hogy a rafinált édesanyja úgy okította ki, hogy ha ők kérdezik, akkor azt mondja, hogy fa, ha meg én kérdezem akkor azt mondja, hogy bokor. zseniális.

távozáskor pedig az apukám ezeréves túrabakancsában álldogált, térdig elsüllyedve. de dobott puszit.

A szociológosus konferencián ma négy faszi állt a notebook körül, és azon agyaltak, hogy hogy rakják arrébb, hogy a kamera egyszerre tudja venni az előadót, meg a ppt-t is. bölcsészek bazmeg, bölcsészek – morogtam magamban, aztán meg magamon röhögtem.

Amúgy az ugyanabban a lakásban tobzódó apukám meg a felesége egyszerre spammeltek fészbúkon, mert miaz, hogy ma nem mentem játszizni. én galád.

Amúgy ma néztem a telefonomat – ahova a nagy internetnélküliségben jegyzetelek – és eszembe jutott, hogy egész vasárnap este hetihetes közben össze-össze rezzentem, hogy állandóan a nevemet mondogatták. mondjuk csak remélni tudom, hogy én annál a lánynál viccesebbeket mondok. not.

visszatérve a telefonomban talált többi cuccra: ma a nagypapám azt mondta, hogy lemondta a vezetékes telefonját, ami azt jelenti, hogy az utolsó vezetékes telefonszám is megszűnt, amit fejből tudtam. vége van egy érának. meg nagyapánál az illatok is olyan klasszak. bementem a spajzba (spejzba?) és megszagoltam a falat és jó volt. mondjuk utánam jött Traktorka és ő is megszagolta a falat. attól mondjuk mégjobb lett.

Ma egész napra kivontam a világomból az internetet –azt az öt percet leszámítva, amikor a húgommal a StarWars a capellát néztük–, és nagyon nagyon jó volt.

Szóval ma végre végre a kiscsaládommal töltöttem a napot! elmentünk együtt nyammancsolni (nyúllhúsleves cipóban!) amíg én Trakival hintáztam, meg kiáltottuk, hogy enyém a vár, addig mellettünk Gyurcsány Ferenc vasárnapiebédelt családostúl, hát megesik az ilyesmi, a volt miniszterelnököknek is kell néha ebédelni. amúgy a húgom mostmár hivatalosan is nagylány mert azt mondja akutyafáját és én meg tényleg nem tudom elmondani a terjedemles szókincsem ellenére sem, hogy mennyire nagyon szeretem. és most pirosak a körmeim.

Ülünk itt négyen lányok, és egyértelműen megállapítottuk, hogy ovi óta lappang a szerelmi életünk, de akkor azért jól kiéltük magunkat!
Meg meséltünk ilyen tesós sztorikat, hogy amikor a húgom még kicsi volt megharaptam a kezét, meg mittudomén, persze én is meséltem, hogy én meg leköptem a húgomat szőlővel és akkor nevettünk. mondjuk ez a múlt héten volt.