Ha így tizenöt órával később meg kéne fogalmaznom magamról egy ilyen, kedves kívülálló Amelie típusú harmadik személyben, hogy mit nem szeretek, akkor azt mondhatnám, hogy

Anett nem szereti a már nem ropogós zöldségeket és gyümölcsöket, nem szereti, mikor beázik a cipője, amikor a kishúga belevág azokba a mondatokba, amiket olyan ritkán magától, magáról szeretne elmondani a szüleinek, de Anett legfőképp azt nem szereti, amikor túl sok ideje van a saját fejében pörgetni a dolgokat, mert olyankor sokkal messzebbre érkezik a valóságtól és a boldog nyugalomtól, mint az egészséges.
És utána olyan drasztikus és meglepő a váltás, amikor hirtelen újra boldog mosolygásba kezdek, a férfiember megnyugtató látványától.