Mióta bezárt a siri folyton csak nyaralok, ami egy financiális csôd, de persze majd ezt is áthidaljuk valahogy. A lényeg (hogy ragadjon a bélyeg, hogy a fasz álljon meg a pina szorítson, hogy a nap süssön meg a pék), hogy boldog vagyok, mert a férfi itt van mellettem mindig,de legalábbis egyre gyakrabban és együtt jó. És ha ezzel nemtudok megelégedni, akkor meg ehune, én vagyok a lökött. A csávó után viszont a vendéglátós crew jelenleg s legkúlabb, ami mindenképpen színes, és rengetegszer értékes. Jövôhéten anker próbanap meg sok iskolai macera, majd hallgatunk egy kis rockyt, hogy áthidaljuk a nehézségeket!

A munkámat imádom, az iskolát imádom, a kisbarátaimat imádom. Kussoljon az a fejemben molyoló mocsok kis hang, ami az èletemről sír A Csávó miatt. Nincs igaza.

Lehet, hogy lassan visszaállnak a dolgok a normál kerékvágásba. 

Mióta nincs múlthét (azaz három órája és tizenegy perce) azóta nem költözik el a kisGöndör, újra van nemkocsmás munkám is, rájöttem, hogy Min egy héten belül hazajön (és közben kurvahideg lesz), hogy a jövőhéten lesz már iskola végre és most először cinkos mosollyal a szám szélén játszadoztam el a gondolattal hogy A Csávónak nincs csaja.

Hello World, I'm Back!

Közben kiderül, hogy nem is a A Szőkével kell harcolni, hanem az agedifference ellen, ami meg nehéz. értemén, de nem mondtam, hogy kérje meg a kezem, másrészt mindketten tudjuk, hogy kurvajók lennénk együtt, akkormegmosmiafaszvan?! Lássuk be a blogom kettő dologból áll, nyígás Lukeról és örömködés a kocsmáról. Ez megtévesztő lehet, mert a valóságban nyígok a kocsmán, örömködök Lukenak, gyűlölöm az iskolát és elúszok a dolgaimmal. Ezmeg, lássuk be, dögfárasztó.

Igen, kábé két hete dolgozom és az egyetemi büfében azt mondom egészségedre, mikor fizetek a teámért. szerencse, hogy a büfésfiú, meg a hentesnek szokta ezt mondani.
úgyérzem megtaláltam a szolgáltatóipar udvariasságiformula-láncát.

De azt is valljuk be, hogy komolyan rontja mindenféle órárajárási-teljesítési esélyeimet társadalomtöriből.

Kezdek félni a Tanárúrtól, akinek mindig kések az órájáról, szerintem figyel. ha elalszom zéhát irat, ha megcsinálom a házit, akkor meg nem tart órát. ilyen ribanc az élet, na, el kell viselni.

Egyrészt az, hogy Bodóka ötöst adott a zhmra, ahol sokszor még a szakirodalmat sem olvastam, az azt jelenti, hogy tényleg ugyanarról a világról beszélünk és ugyanazon a nyelven. A hét másik jóhíre még nem biztos, de előfordulhat, hogy tegnapeste láttamolyasmit, ahol engem választanak kettőből. és ha ezt tényleg láttam, akkor ahogy Narancslány mondaná: ohwáoo!
cserébe a tegnapestét a szimpátiafájdalmaknak szenteltem. jó vót.

Ma olyan nagyon filmes jellege volt a pillanatnak, mikor negyven perc késéssel kinyitom a teremajtót és a két héttel ezelőttihez hasonlóan mindenki a papírfölé görnyedve körmöl, én meg csak annyit mondok: téényleg? na ne már.

Nagyon élvezem, hogy egyszerre van a zh hét, a tördelés, a sirályszervezés és a minden, így olyan sok időm van és az is olyan nyugodtan telik.
cserébe viszont ma Luke távozáskor megsímogatta a vállam, ami egyrészt annyira meglepett, hogy gyorsan elfelejtettem, hogy milyen viszonyban vagyunk és majdnem adtam neki puszit, másrészt még időben eszméltem és egy félgagyi helyzetváltoztatássá formáltam a mozdulatot, biztos nem voltam nevetséges.
ha lenne a bejegyzésnek (mit a bejegyzésnek, a napnak!) címe, akkor azt írnám Wroong!

Egyrészt egy irtónagy höss voltam ma, hogy négy óra alvás után és hétötvenyolcas ébredés mellett beértem a nyolctizenötös órámra és ugyan négy kávéval, de kibírtam délig. (kicsit ilyen matektankönyv-példának érzem az életem) másrészt ma is három órán át mosolyogtunk egymásra Lukekall a csigában, ami minden cirkumstanciák tudatában (az ő csaja, az én bizalmatlanságom, az én Wágyaim) is őszintén jókedvűvé tud tenni. (hogy a nyálnak is teret engedjünk, remélem őt is)
de a nap, mit a nap, a hónap igazi boldog tízperce az az volt, mikor életemben először elmentem a húgomért a bölcsibe, aki örömében a nyakambaugrott, és megpusziágyúzott és mondta, hogy milyen jó, hogy jöttem. egészen a méhemhez beszélő pillanat, mikor egy ilyen kis törpetigris, minden hátsószándék nélkül, őszintén örül. nekem.
a méhemtől kicsit távolabb viszont még azt is meg kell jegyeznem, hogy a fent említett szüleit mostanság már én is így, csak le "szüleim"ezem. konkluzáljon mindenki, amit akar. én mosolygok.
denemám, hogy így a mese vége, mert volt ám Kiadó a Vörössel, meg Jelen, ahol még mindig megvan azt a mellkast melegítő otthon érzés, amit annyira szeretek.

Míg én a Maslowpiramisom legeslegalját próbáltam ma összetartani minden erőmmel, addig más emberek iskolába, meg dolgozni mentek és élték a kis életüket. kicsit irígyen nézek rájuk most, mert speciel ők ma bent voltak a kedvenc órámon, és esetleg még meg is tudták beszélni, hogy mi lesz a holnapi zhban, vagy legalább az anyagot honnan szedhetem le. fuck that, mostmár tényleg muszáj meggógyulnom, úh lehet, hogy elmegyek inkább fröccsözni. Ha a második szintjét teljesíteni tudom a piramisnak.

Ha egyszer, csak egyetlen egyszer elveszíthetném néhány órára a személyiségem, mikor egy új csoportba kerülök (vagy legalább önfegyelmet tudnék gyakorolni!) annyival boldogabb ember lennék, de tényleg.

come to the dark side, we have cookies!

-képzeld az új fiúm a műegyetemre jár!
-na és? az enyém meg az igazira.