Egyrészt egy irtónagy höss voltam ma, hogy négy óra alvás után és hétötvenyolcas ébredés mellett beértem a nyolctizenötös órámra és ugyan négy kávéval, de kibírtam délig. (kicsit ilyen matektankönyv-példának érzem az életem) másrészt ma is három órán át mosolyogtunk egymásra Lukekall a csigában, ami minden cirkumstanciák tudatában (az ő csaja, az én bizalmatlanságom, az én Wágyaim) is őszintén jókedvűvé tud tenni. (hogy a nyálnak is teret engedjünk, remélem őt is)
de a nap, mit a nap, a hónap igazi boldog tízperce az az volt, mikor életemben először elmentem a húgomért a bölcsibe, aki örömében a nyakambaugrott, és megpusziágyúzott és mondta, hogy milyen jó, hogy jöttem. egészen a méhemhez beszélő pillanat, mikor egy ilyen kis törpetigris, minden hátsószándék nélkül, őszintén örül. nekem.
a méhemtől kicsit távolabb viszont még azt is meg kell jegyeznem, hogy a fent említett szüleit mostanság már én is így, csak le "szüleim"ezem. konkluzáljon mindenki, amit akar. én mosolygok.
denemám, hogy így a mese vége, mert volt ám Kiadó a Vörössel, meg Jelen, ahol még mindig megvan azt a mellkast melegítő otthon érzés, amit annyira szeretek.