A következő címkéjű bejegyzések mutatása: HelloIT.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: HelloIT.. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 28., csütörtök

Amúgy ma néztem a telefonomat – ahova a nagy internetnélküliségben jegyzetelek – és eszembe jutott, hogy egész vasárnap este hetihetes közben össze-össze rezzentem, hogy állandóan a nevemet mondogatták. mondjuk csak remélni tudom, hogy én annál a lánynál viccesebbeket mondok. not.

visszatérve a telefonomban talált többi cuccra: ma a nagypapám azt mondta, hogy lemondta a vezetékes telefonját, ami azt jelenti, hogy az utolsó vezetékes telefonszám is megszűnt, amit fejből tudtam. vége van egy érának. meg nagyapánál az illatok is olyan klasszak. bementem a spajzba (spejzba?) és megszagoltam a falat és jó volt. mondjuk utánam jött Traktorka és ő is megszagolta a falat. attól mondjuk mégjobb lett.

2010. október 23., szombat

Hazajöttem egy hétre és kiderült, hogy Nincs Internet. ójaj.

2010. október 18., hétfő

Ma egész napra kivontam a világomból az internetet –azt az öt percet leszámítva, amikor a húgommal a StarWars a capellát néztük–, és nagyon nagyon jó volt.

2010. október 4., hétfő

Arra gondoltam így hagyom a monitoromat egy darabig, mert annyira borzalmas így használni, hogy nincs is kedvem. alapinfók megszerzése, alapinfók közlése megy, azon túl meg hello! úgyis minfig csak a baj van belőle.

2010. október 3., vasárnap

Sokkal könnyebb életem lenne, ha nem akkor látnám a kijelzőmön a betűket, ha rávilágítok lámpával.
ó fényerősség, úgy hiányzol!

2010. szeptember 20., hétfő

Ha beírod a googlebe, hogy the guy that every girl wants, megkérdezi, hogy did you mean Chuch Bass? ha biciklivel járna, ő lenne az isten.

2010. szeptember 9., csütörtök

Három dolgon rágom magam tegnap óta: hogy miért mostam ki azt a szerencsétlen pendriveot; hogy mi volt az a nagyon vicces dolog, amit a táborról akartam bloggolni; és hogy a sebek gyorsabban gyógyulnak, mint gondoljuk.

2010. szeptember 4., szombat

Ha félóránként nem jutok internetközelbe, akkor a fejemben felülíródnak a postok és a végén csak annyi marad: fuhh, milyen fáradt vagyok.

2010. szeptember 2., csütörtök

21 perc megfeszített munkával –für elise és kezelők hallgatása– végre az új albérletemből posztolok!

2010. augusztus 25., szerda

jaj már csak 18%-van hátra, gyorsan fel kéne tenni töltőre a notebookomat. ja, hogy 18% az másfél óra? ja, akkor oké.

2010. június 22., kedd

Végrevalahára!

Lássuk csak: ma reggel negyedkilencig szundiztam, aztán ettem vajkrémes kenyeret, aztán kifestettem a lábkörmöm pirosra, aztán néztem egy kis gossip girlt és ja..Vettem egy notebookot!!!

2010. március 13., szombat

Hosszúhétvége.

A pretty cool hétvégémet, amibe olvasás, filmzés, biciklizés, zenehallgatás, főzőcskézés, borozás meg hasonló nyalánkságok voltak tervezve, csak az húzza át, hogy korlátozták a netünknet, mert nem fizettük be a számlát (milyen jók vagyunk ebben a számla dologban, nem?) így most minden egyes pixelért imádkozni kell, hogy betöltődjön. De sebaj, kedden jön a megélhetési bűnözésből egyetemistaságból származó nagy nagy összeg első fele a számlámra és majd jó lesz.

2010. március 3., szerda

Life's good.

Van bennem most egy kis spleen, de nem is slpeen hanem inkább fásultság így az online világommal szemben, de sebaj mert IRL meg megyek a farkam után, na jó ha nem is a farkam után, de legalábbis a szivárványos lepkekakis csillogószemű szívem után csavargok folyton. jajj jajj mindig csak ez az önhelyesbítés, mi lesz így a spontán gyönyörű mondatokkal?
meghagyjuk mondjuk a rövid sweet levelekbe.

2010. február 7., vasárnap

WhatKindOfMagicMushroom?


Aztán ma majdnem leestem az ágyról mikor megláttam, hogy Adonisz művésznevén TrueLove a barominagy megfeledkezésem ellenére, csak visszafurakszik a buksimba. próbáltam értelmezni amit látok, de problémás, valljuk be problémás. azt hiszem leíró jelleggel állíthatjuk, hogy a jelerősség jó, részemről legalábbis biztosan és azt is, hogy a kapcsolat nem biztonságos.
már csak azt kell megfejtenem, hogy hogyan találom meg a 802.11n sávot a csatornámon és máris van egy férjem két gyerekkel.

2010. január 31., vasárnap

Keresőkulcsszó. Wtf? Herman. Ló.

Előre szólok, hogy ez most egy ilyen keresőszavas félingerült-félmosolygós bejegyzés lesz, de nálam ezek a dolgok jól megférnek együtt, meg különbenis nagyon fogalkoztatnak itt ezek engem, egykét barátnőm szerint jobban is, mint kéne, itt van például az, hogy 2010ben hogyan lehetséges, hogy valaki a tizenakárhanyadik alkalom után is úgy látogat el egy oldalra, hogy beírja a googlebe, hogy 'nap truelove' és nem teszi ki kedvencekbe/könyvjelzősávra/neadjisten jegyzi meg azt a macskafarknyi url címet. Aztán meg ittvan a januárvégi általános keresőkulcsszó a hermanhét, ilyenkor mindig gondolkodom azon, hogy vajon olyan talált e ide, aki ismer vagy mondjuk egy olyan ötödikes, aki ki se látszik még földből, retteg Zsuzsanénitől, nemtudja már azt se, hogy a régi könyvtárosnénit is így hívták, meg ott volt Anita is, csak aztán jött a baba, jaj mi van itt nosztaligaparty, elkanyarodtam megint, mileszmost. Szóval így a végére meg, hogy a beígért mosolyos rész is megérkezzen: a blogsearchből valaki azzal jött ide, hogy 'bicikli', ha én ezt Sandynek elmesélem!

2010. január 26., kedd

Körte. Fun.

Szóval úgy néz ki, hogy végre sikerült karót vernem ennek a W7 aktivátornak a szívébe, amit lássuk be nagy megkönnyebbüléssel nyugtáztam délután ötkor, meg éjfélkor és persze nyugtázok még most is, kicsit mintha valaki olyannal kéne együttélnem, aki már féllábbal a sírban van: minden újabb együtt eltölött perc öröm. És most, hogy már tudom, hogy ő meg én így együtt maradunk, neki merek állni az iTunes artworkjeivel meg id3 kódjaival való szöszmötölésnek. funnight!

2010. január 8., péntek

Kecó. Kockafejűek. Fun.

aztán meg még az jutott eszembe így éjnek idején, hogy csak az internetért fizetünk. ez annyira érzékletes: se villanyt, se gázt, se közököltséget, tulajdonképpen még lakbért se, de az internetet azt kínos precízitással.

2009. december 26., szombat

Körte. Fun. Muzik.

feltétlenül bele fogom írni, hogy ötször húztam újra a windowsomat és az iTunesomat háromszor töltöttem fel albumokkal meg albumborítókkal, de nyilván csak mert nincs jobb dolgom.

2009. november 30., hétfő

Geeeeek. Fun. Karakterek.

A blogszociológia beadandómhoz, szójegyzéket csinálok és be kellett írnom a google-be, hogy "mi az az offline?" mert nem tudtam. mármint megfogalmazni.

2009. november 28., szombat

OpenOffice. Fun. WhatKindOfMagicMushroom?

Az előbb az open officeban azt olvastam, hogy fogtündér a függvénytündér helyett. Mondjuk már akkor azt hittem, hogy rosszul látok, mikor tündért olvastam varázsló helyett de mindegy.