Szeretem a szombat-vasárnapokat mostanság. egy tökéletes könyvtár után –értsd: Håkon Kornstad a fülben, nagykarosszékben kuporodva szöveget szerkeszteni a (nemműködő) kandalló előtt– megadva a módját ebédelni: leves, második, bor, kávé és cigaretta. a pincérek meg körbenyalnak, viszlát lédik!, hát mitmondhatnék? fínom.

A reggeli gombás rántotta után – amit az ördög ügyvédjétől tanultam – A Vörös, tejfölös gombapaprikást csinál vacsorára. im in heaven.

Azt hiszem a tizenkilenc évig tartó gombautálatomat most kicsit kompenzálni próbálom, mert kb hetente eszek gombát és rendesen hajlandó vagyok másnaposan, rocksztárosan, napszemüvegben kimenni az utcára és vadászni gombát a matchban. zseniális.

Ez mostmár biztos. igazán jó reggelit, csak fiúk tudnak összedobni. még akkor is, ha ez olyan két óra magasságában történik. ennél már csak a cipőink tetszenek jobban, ahogy ülnek egymás mellett.

Holnapra összeírtam magamnak vagy tíz igen fontos dolgot, olyanokat mint illusztráció meg programfüzet készítés, hajónyomozás, cikkírás és utolsónak a túrógombóckészítést (amire egy hete vágyom, csak mindig hamarabb ér valaki haza és főz valami kúlságot), de majdnem biztos vagyok benne már most, hogy az utolsókból lesznek az elsők szabály itt demonstratíve érvényesülni fog.

Ma reggel nyolctól délután ötig kábé ezer szoctám papírt vettem át, ennek okán kábé kétezerszer mondtam el a személyigazolvány-lakcímkártyafénymásolat, hatósági és övedelemigazolás kezdetű mondatomat, de azért a ma az este tízre elkészült paprikáscsirke nokedlivel felett, azért csak csak eszembe jutott, hogy milyen kis okos vagyok én, hogy nem fénymásoltam le a személyimet...!

Az egy nemvárt fordulat a konyhában, mikor az ember az anyukájának azt mondja, mi ezt otthon nem így szoktuk. poor mum.

Bonat és Nyammancs.

Szóval tegnap A vörössel jöttünk haza a vonaton, és mivel Fotóssrácnak/cal fogunk főzőcskézni hétfőeste –mert ő éhes, mi meg fínom színes kajákat tudunk–, ezért kb fél órán agyalgattunk, hogy mi a péket kéne kotyvasztani. mikor füzesabonynál leszállt a bácsi, aki szemben ült velünk, azt mondta, hogy jóllakott a felsorolásunktól. how cute is that?

Make you BananaPancakes!

Ez a LisKaLand meg azért is volt kúl, mert mindenkinek úgy mutatkoztam be, hogy Pacsi, Nap vagyok, a MagyarParancs gyakornoka és a főszervező lány legjobb barátnője. fánimáni volt. ami nem volt fánimáni az az, hogy lent felejtettem a világ végén a telefonomat, amit ezerszer hívtak napközben, meg smst is kaptam és az az érzés, mintha meztelen lennék. rémes.
most meg épp színes kaja vágyaink utolját éljük, mert színes palacsintákat sütünk, csak már nem sikongatunk az örömtől. pedig tényleg szépek!

BangBangBang!

A MédiaMűhely sínen van, méghozzá úgy látom, hogy egy egészen jóféle csipetcsapattal. A vörössel megint főztünk: a csilisbab-fetásolivástepsiskrumpli-lasagna-padlizsánkrém láncot ma megfejeltük a mézesmustásros csirkével, ami valljuk be szintén lájk lett, ami azt jelenti, hogy egyértelműen le fogjuk győzni kajacstában a Sherpa-Iwiwen párost.
A tőlem sajnamajna száznyolcvan kilóméterre (néha több) hesszelő Húgomgyermeknek és Édesanyjának üzenem, hogy ha hamarabb fogom hallani Traki szájából azt, hogy Mrs.Hubbard (aki egy négyujjú meseszereplő), mint a nevemet, akkor nem szépen fogok nézni hanem csúnyán.
És mégvalami: holnap megyek a Liskalandról tudósítani a MagyarParancsnak és mint sajtós veszek részt a rendezvényen. how cool is that?!

CandyLand!

WeLiveInCandyLand!

Precről percre azt bizonyítjuk az életünkkel, hogy nem a pénzen múlik a boldogság, hol egy százforintos bubifújó, hol meg négy darab nyolcvanegy forintos ételszinezék teszi szippiszuppivá a világot. majd később megmutatom, hogy mire  gondoltam.

Tizedik fejezet - amelyben Nap nem bírja megállni, hogy ne azt a címet adja a bejegyzésnek, hogy tizedik fejezet

Kicsit hosszúra sikerült a cím -pedig utálom a hosszú címeket. csak beakartam jelenteni, hogy annyi beadandóm van mint a ló, és több mint valósznű, hogy megfognak baszni tejszínen, cseresznyével a tetejemen, mert nem leszek kész időben. de legalább valami eszméletlenül fínom spagettit csináltam magamnak és az érzelmi világom is kind of rendben van, mert megfelelő számú levelet váltottam a megfelelő fiúval.

Űberlike!

Nem csodálnám, ha a kicsi szívem egyszercsak zombiüzemmódba váltana ennyi minden után, annyira meg-meghajtom néha. De nembaj: zöldségeket-gyümölcsöket szimatolok és símogatok a vásárcsarnokoban, kockás inget meg csíkos ruhácskát vásárolok, petrezselymes krumplit sütök husival. és szemtelenül jó kedvem van!

Nyamm.

Nem vagyok egy gasztroblogger, de a konyhában megtett szárnypróbálgatásaimat szeretem lefotózni, de valljuk be, a zúzapörkölt nokedlivel nem véletlenlenül nincs fent a látványkonyhák menüin. De azért kurva finom lett.

Este.

Épphogycsak éjfél van és a kecóban mindenki lefeküdt aludni, engem kivéve persze. mondjuk én jól elvagyok itt, a posztpadlizsánkrémesszendvicsízzel a számban, a ps. i love you eredetinyelvennel (köszönet és hála érte Jane-nek) meg az örökös álmodozásommal. egyszer megálmodhatnám már, hogy mit kéne hosszútávon kezdenem az életemmel, mert a melyik újságnál akarsz dolgozni, nemakarok újságnál dolgozni, akkor minek vagy nyomtatott sajtószakirányon dialógustól még mindig ráz a hideg.

Apám a hős. Stuff. Kaja. Mú.

Mit mondjak, itt iszom Apám a hőssel az év borát, vagy ahogy ő hívja a miki borát és rá kell döbbennem, hogy ez nagyon erős. Ő mókázgat a vadiúj softboxával én meg nyavajgok már megint, hogy nem tudom türtőztetni magam, sebaj, legalább este jól elmegyek dreschre egyedül. jaj hát előkerült az oktobox is, én meg inkább kifestem a körmöm sárgára, mert legalább törpénik velem is valami vidám, hamár megfőztük a székelykáposztát de nem eszünk. ez a nap egy táplálékbeviteli csőd. ha hazamentem lesz kép is paparazzi módra csináltam.

Gasztrománfun. Wtf?

A nagy takonypócság (rohadt mássalhangzótorlódások) okán főztem magamnak levest az egésznapos semmittevéshez és tettem bele betűtésztát is, amit MormiAnutája küldött, mert olvasta, hogy vágyom rá, tisztára paypal, de tényleg nagyon hálás vagyok érte, köszönöm. Szóval naiv kislány módon megettem egy tállal knorrmama főztjéből, aztán magambaerőltettem 48órán belül a hetedik filmet is (és ebben volt egynegyed tarrbéla is), de a második tál előtt azonban a levesem valószínűleg varázsütésre átváltozott betűtésztafőzelékké. Úgyhogy most meleg tésztát eszem.

Nemfinomdelegalábbsok. vacsora.

menniyvel finomabb lenne a vacsorám, ha hagytam volna megfőni a rizst. és amúgy rmeélem, hoyg az emberi faj elég hamar rájött arra, hogy a rizst meg kell főzni, mert ha nem, akkor elég sokátig szenvedhetett a foga alatt ropogó szemektől.

VizsgaidőSuck. Gasztromán. Fun.

Szóval a 'jaj_jaj holnap a szakirányba számító jegyemért fogok írni' nyafogás és tanulás keretei közt lefürödtem, kifestettem a körmeimet, csináltam gofrit (imádom, hogy mindig felülbírálom a recepteket 'márpedig nemúgyvanaz' kiáltással) és mókázom a hajammal. jaj de szomorú leszek én holnap. jaj de szomorú.