Az ilyen meetingeket emaileket szeretem:
tárgy – a mai értekezlet elmarad
üzenet – a főnök üzeni, hogy mindenki tegye a dolgát

Szerintem nagyon óvatosan fogok írkálni eztán a blogomba, mert az Univerzum az én kéréseimet is teljesítgeti (mint Luciáét) és tegnapról mára megint rocksztár lettem!
Ugyan nincs igazi munkám, nem kócos a hajam és még az anyám szemébe se tudtam belenézni, de cserébe tegnap kiderült, hogy megyek a Narancs Impresszum vacsorájára a Mostba, van szép pólóm is tőlük, a másik főnököm szerette a cuccot, amit írtam és még fizetni is szeretne nekem.
azt hittem itt vége is az élményi történeteknek, de nem, mert ma arra keltem, hogy Hello, a sajtós szakirányos tanárok téged ajánlottak, akarsz-e menni brüsszelbe miután leállamvizsgáztál. hát, well, hogy a viharba ne?!

Szóval ma annyira el voltam varázsolva a blahán a Főszerkesztő-helyettes Úrtól, hogy a nagy integetés-mosolygás közben nekimentem egy oszlopnak. előfordul az ilyen, ha az ember szerelmes rajong a munkájáért.

Ma a világ leggyönyörűbb MagyarParancsos fotósával dolgoztam együtt (távolról, mikor nézi a gépét egészen olyan, mint apa (csak magasabb), ki lepődött meg? senki?), nevezzük nevén Jack. egészen öt percig voltunk ugyanabban a teremben és legalább háromszor szólt hozzám és kétszer mosolygott. erre szoktam azt mondani, hogy biztos, hogy gyönyörű gyerekeink lesznek.
lehet, hogy az ilyen mondataim miatt gondolja rólam AkiNemAlszik, hogy mindenkibe szerelmes vagyok? mondjuk mikor felnyikkantam Jack megjelenésére, akkor AkiNemAlszik csak megvakarta a szakállát, mintegy jelzés értékűen.

Vannak napok, amit erőlködés nélkül lesznek nagyszerűek, amikor magától jön a kacagás. lassan feltűnhetne már, hogy leggyakrabban akkor van ilyen, ha a narancsba megyek vagy elszívok egy doboz cigit vagy both.

Tegnap este amúgy nagyon sikeres lehettem a nevem és foglalkozásom ismételgetésében, mert ma többen kerestek rá a Nap MagyarParancs kombóra, mint általában egy egész héten. mindezt persze két okból tettem: nem ismertem őket vagy nem volt cigim és nem ismertem őket. aztán meg megkellett vennem ezt a feneennémeg narancspallmallt, de minek, rémesrémes dohányárú.

Attól mondjuk nem jobb, hogy két-három ember arca és/vagy felsőteste hever szanaszene a monitoromon és hol őket símogatom a szememmel, ujjammal, mosolyommal, hol meg a bridget joneson röhögök és gondolom, hogy énis already a legend vagyok. vagy nem. kék levest mindenesetre énis tudok.

amúgy meg ma a narancsban a főszerkesztő megkérdezte, hogy én hallgatok e bugge wesseltoftot. amitől majdnem leestem a székről, milyen szerencse, hogy álltam.

Fél négy. éppen ideje, hogy ne magamon töprengjek, meg azokon a dolgokon sem, amik végül sosem lesznek. (na ez milyen szerkezet volt?) hanem például azon töprengjek, hogy hogyajóistenbe fogok én holnap reggel tízre a naphegytérre érni? hogy?

Biztos kérdeztem már, hogy lehet e újságba szerelmesnek lenni, mert én lehet, hogy az vagyok. főleg ha még csacsoghatok is az újságírókkal, meg koccintunk és mindenki cuki és okos. bár ne kéne elköltözni a naphegytérről, olyan szomorú vagyok, bárhová is megyünk.

az üvegtigrisről csak annyit, hogy az első öt percben alig mosolyodtam el és aztán a következő 95ben meg pirosra csapkodtam a combom a röhögéstől. 

valahol itt valami viccessel kéne abbafejezni a bejegyzést, de nincs vége mert fáj a térdem, a hátam és megint azt érzem, hogy szétcsúsztam időben, és sosem érem utól magamat. most pedig valami vicces zárszó: üvegtigris3

Szóval ma lapot értékeltem a MagyarParancsnál. azt hiszem ez a gyakornoki létem csúcsa. ezek szerint innen már csak lefelé van?

azért ma nagyon futurónak éreztem magam, mikor a holnapi naranccsal, meg a holnapi hvgvel a táskámban sétáltam. valljuk be. meghát ma azt kérdezte tőlem a főszrekesztő (még a nevemet is tudta!!), hogy nem akarok e lapot értékelni. hát ez mi, ha nem a kúlság maximuma?

Nap: jaj ez a Narancs úgy félbevágja a napomat
Göndörhajú lány: szerintem meg neked kéne félbe vágnod a narancsot..

btw, ma ki is hagyom – vérzősszívvel –, de muszáj, ha nem akarok megbukni Mindenből. nembaj pénteken pótlom, pénteken pótlom, mantrázom magamban.

Amúgy én rossz városba születtem. ez már biztos. a multkori nincs Jana, nincs Dunhill, nincs Vöslauer dolog után rá kellett ébrednem 3 újságárus meg egy tesco expressz után, hogy nincs Narancs se. a könyvtárban se! aztán lett nagy nehezen. de hát mégis milyen magatartás ez?

A mai lapértekezlet után biztos tízzel több olvasóm lesz, mert a projektoron felejtett, gmail, facebook, blogspot, youtube accountjaim mind megtekintésre kerültek a kedves kedves Ron által. ezúton is sebajnembaj és pacsi srácok!
közérdekű hirdetésünket a végére hagytam, miszerint ti vegyetek holnap Narancsot, én meg veszek ceruzát meg olyan spirálos jegyzetfüzetet, mert igazi újságíró lettem 2oldalas komoly cikkel.
amúgy ma több szempontból bridget jonesnak érzem magam, ami egyelőre kétes érzelmeket kelt bennem, de sebaj majd a dűrerben a kisserzsi lemezbemutatón feloldom az ellentéteket!

Szóval ez a jó nap dolog, hát fogalmazzunk úgy, hogy 50-50.
A rémes idő ellenére igenis sikerült mosolyogva elindulni, mert a ketchup színű szoknyám és a mustár színű felsőm volt rajtam, amitől mindig jó kedvem lesz. de már ott kezdtek elromlani a dolgok, hogy otthon hagytam a bérletemet, amiért még mosolyogva tudtam visszafordulni. ezzelszemben, amikor az akácfautcában a BKVs néni közölte, hogy nem már nem mutathatom be a bérletemet és fizethetek kétezerforintot büntiből, mert egy napot késtem, cserébe fizethetek tizenkettőt, akkor ott picit elszakadt a cérna. nemtudom, hogy hiperszenzitív lettem-é, vagy a tűréshatásom csúszott igen nagyon le, de rendesen sírtam az utcán meg minden.
még nem döntöttem el, hogy befizetem é, lehet, hogy hagyom az egészet a fenébe és egyszer majd beperelnek bűnős BKVs csalárdságokért.
de aztán hívtak a Narancsból, hogy adjam le egy órán belül a törvényt, amire hivatkozunk a cikkünkben. ergó nemdobták ki a kukába az egészet, hanem lehet, hogy még jó is.
illetve a szakdoga fórumon (az öt megtippelt szavam: forrás, konzultáció, határidő, plágium, wikipédia) én kiabáltam be először, hogy bingó!

Amúgy nagyon jó az eheti Narancs, ráadásul Lucia van a résaprésenben. Sissonak kemény meló lehetett elérni.

Szóval ma, volt egy pillanat, amikor a kishúgomnak olvastam a malacos-cicás könyvből, ő meg kivette a babakocsiból a MagyarParancsot és lapozgatni kezdte, tulajdonképpen nem volt ezzel baj, amíg nem jött a volt osztályfőnököm, és meg nem érdeklődte, hogy mivel töltöm mostanság az időmet. hát, malacos könyvet olvasok a húgomnak, aki viszont Narancsot olvas.

A talált pénz a legjobb, azt hiszem. a starwarssal meg ma végzünk, lehet, hogy ideje is, mert már nem csak Chewbacca hangját utánozzuk, de a lézerkardokét, járművekét és a az összes nyöszörgős élőlényét is. kétségtelen amúgy, hogy a birodalmi lépegetők a legsweetebb és legbutább gépek. ha meg olyanról akarok mesélni, ami tényleg fontos, akkor ma belepiszkálás nélkül közölték egy cikkem és végre legitimálódott a lakásom azáltal, hogy megmutathattam Valakinek!

a MagyarParancsos fizus mailem tárgya az, hogy augusztusi narancslé. narancsléből fogok cipőt venni.

így visszaolvasva az kimaradt az előző bejegyzésből, de a pleisztocénból ittragadt gyapjas mamutok és ősolvasók biztosan érezék a látens tartalmat, miszerint Jackbe természetesen fülig szerelmesek vagyunk és nehezünkre esett, nem reá vetni magunkat, annak az örömnek a hirtelenjében, hogy másfél lépésre álltunk egymástól és a szemembe nézett, mitöbb még beszélt is hozzám. nyál off.