Az újságírás nem akar kiiratkozni az életemből, pedig a lelki provizórikus lemondáson túl voltam, erre jön, kapar, írni kell, dolgozni, mosolyogni. ez egészen érvénytelen.

A brüsszeli férfiak gyönyörűek! legalábbis az ep-ben lévők szinte kivétel nélkül mind azok. ennek ellenére, amint egy kis internethez jutottam (nem elhanyagolható cirkumstancia(sic!), hogy a pultnál ülök, borral és netezem. fuck bruxelles, stay the same!) rögtön megnézegettem az abc végén lévő egybetűs férfiakat az interneten, hogy milyen szépek és miket írtak és egyébként is hazahúz a szívem. pedig holnap délben a magyar twitterhős egyórakor vár az irodájába. milyen kár, hogy itt meg nemlehet dohányozni. megyek is.

Miután olyan lánynak szeretem (és szoktam) magam gondolni, aki általában tisztában van azzal, hogy mit akar (az élettől, pultosoktól, bicikliktől, hajaktól), mindig megszoktam lepődni, mikor igen könnyen engedek egyes emberek szuggeszióinak, miszerint mit is kéne csinálnom az életemmel, pultosokkal, biciklikkel és a hajammal. persze az is megtörténhet, hogy ezek az egyének, csak hangosan artikulálják azt, amit mélyen magamban eltemetve gondolok – így olyan boldogan engedek ezeknek a szuggesszióknak.
istenem, felfedezni önmagam sekélyességét, mindig nagyon szórakoztató!

Aztán meg a ma este, olyan szép volt, például megsétáltattam az új növényemet – impluzus vásárló a lelkem, hát mit tehetek én erről, ha így kaspóstól kívánom meg a növényeket. aztánmeg még gondoltam elszívok egy cigit a kocsmámban, ha már van, ezért tartom. és hát szerelmetesen ittam kurvák vérét a kedvenc pultosommal, de ho, a grafomániám átköltözött papírra és tollra. hátha átvezetek majd valami cigaretta mögötti szűrletet a másik blogomra. most meg hát hajós meg alföldi interjúk. holnap pedig tényleg karót döfök a szakdolgozatom szívébe. demostmáraztán.

Az előbb bejelentettem, hogy ma új életet kezdek (én bármelyik nap tudok új életet kezdeni, az új élet megtervezésében nagyon jó vagyok, a kivitelezésében kevésbé) erre ketten kérdeztek vissza, hogy levágatom e a hajam. igen, azt is biztos, de hé, nem csak ebben áll az új életem, például rögtön azzal kezdek, hogy ma elmegyek a swinger klubba és mindenkiből kiszedek minden információt a december óta fiókban?mappában? heverő cikkemhez, holnap meg elmegyek a könyvtárba és kitalálok valami tisztességes címet a szakdolgozatomnak. ez lesz és majd nagyon jó lesz, galambok ülnek a verbekhez.

Amikor az ember hőse kegyetlenül megfeledkezik az egy_óra_múlvára lefixált találkozóról, az mondjuk annyira nem jó érzés. cserébe, mikor Žagarék megosztják az ember cikkét, na az viszont kúl.

Újságírókkal inni jó. a közeg adja az ívet.

Még újságíró akartam lenni ma este (gépelés, szerkesztés, ilyesmik), de majd holnap, majd holnap. majd ha kialudtam azt a mosolyt a fejemből, ami több férfi archoz kötődik, de mindnek az a lényege, hogy egy hozzátartozó karba omlok.

Attól mondjuk nem jobb, hogy két-három ember arca és/vagy felsőteste hever szanaszene a monitoromon és hol őket símogatom a szememmel, ujjammal, mosolyommal, hol meg a bridget joneson röhögök és gondolom, hogy énis already a legend vagyok. vagy nem. kék levest mindenesetre énis tudok.

amúgy meg ma a narancsban a főszerkesztő megkérdezte, hogy én hallgatok e bugge wesseltoftot. amitől majdnem leestem a székről, milyen szerencse, hogy álltam.

Amúgy arra jutottam, hogy Håkon Kornstad vegyen feleségül valószínűleg tényleg valahonnan fentről szerzi az inspirációt, mert olyan kis elvarázsolt, hogy azt élmény nézni. hátmég hallgatni. cserébe nagyon fánimáni volt a koncert, mert még sok nagykedvenc zenésszel is találkozhatott az arrafelé dohányzó fiatal újságíróleányzó (KissErzsi, ZságerBalázs, BarabásLőrinc, Mitsou, HarcsaVeronika, SzalókiÁgi na speciel őt egyáltalán nem szeretem) és ha, akiket szeretek hallgatni, azok szeretik, amit épp hallgatok, akkor az pipa. nem? de. nyolc.

csak a klaviatúra meg én. meg a bonobo. meg a jana. meg a fészbúk. más nem. jaj de cikkírásra fókuszált vagyok. jaj, jaj.

Soha többet nem iszom kávét 11óra után. akkorse, ha írnom kell. mert ha aludni kell, akkor a teperő szívem –most épp phisically, nem pedig as a usual metaphor– nem hagy nyugton.

ui.: meg, kell nekem nézegetnem négyórakor a fészbúkom, hogy aztán mindenféle angolnyelvű interjúlevelezésekbe bonyolódjam a norvég jazzről. hát normális vagyok én?

Magyar Narancs – Üres címlap

A végletekig büszke vagyok a Narancsra.
Csak a címlap üres! Tartalom az újságárusoknál.

A menőségi faktorok, amiket ismerek sajnos már nem megfelelőek a mai postaláda tartalmamra nézve: arra a levelemre, hogy Håkon Kornstad vegyen feleségül csinál é velem mail interjút, a nagyon mosolygós yes, pls ask me some questions-t kaptam válasznak, amitől először olvadtam el.
aztán nemtom emlékeztek é még az életem első interjújára (Dresch♥), de a sóhajkeserű honlap szerkesztője is írt, hogy nemvágyom é rá, hogy a cikk megjelenjen a zene.hun vagy az est.hun. kedves bambi, de, vágyom.

Tudom, hogy nem olyan régen fejeztem be az ezen való enyelgést, de ma reggel, mikor ledobtam magam a metróban és benyúltam a táskámba az újságomért, azért megintcsak klassz érzés volt egy fél újságosstandot kivenni.
tíz óra van, de már túl vagyok egy press analysison meg egy királykávén és mégis halódom a fáradtságtól, mert tegnap hajnal háromig szerkesztettem miskolc érzelmi térképét, ami foghíjas ugyan, de az enyém. be lehetne taggelni rajta az embereket, de inkább nem. egyébként mint kiderült, úgyis csak kocsmákhoz, meg fiúkhoz kötődöm. life sucks.

azért ma nagyon futurónak éreztem magam, mikor a holnapi naranccsal, meg a holnapi hvgvel a táskámban sétáltam. valljuk be. meghát ma azt kérdezte tőlem a főszrekesztő (még a nevemet is tudta!!), hogy nem akarok e lapot értékelni. hát ez mi, ha nem a kúlság maximuma?

Az a lány vagyok, aki úgy kezdi az összes interjúját, hogy azt akartam megkérdezni.. 

Tegnap este elment az áram a lakásban (a lakásból?), ami nem volt annyira this much fun, mert kicsit aggódtunk a mélyhűtőben lévő teherautónyi kézzelszedett gombáért, meg hogy miajóistent fogunk csinálni internet nélkül. szerencsére mostanra megoldódott a dolog, pedig úgy jöttem be a suliba, hogy hoztam magammal háromnapi hideg élelmet notebookot, telefontoltőt, miegymást, hogy akárhol vagyok tudjak dolgozni. majdnem jó, Napocska, majdnem jó.

Mint kiderült, van még, amit akarok a világtól. énistenem jóistenem, ne hagyd, hogy holnap egyedül menjek a ParovStelar koncertre.

Nem tudom kinek milyen véleménye van a saját életéről, de nekem bizsereg tőle az ujjam. itt ülök a fészekben a notebookommal, borozom, cigarettázom, szőlőt eszem, angolul olvasok a norvég kulturpolitikáról, interjúm lesz egy óra múlva, aminek a cikkét pénteken le kell adni, holnap parov stelar koncertre megyek, amit szintén le kell adni szombaton. hát mi a jóistent akarok én még a világtól?