ó mikszáth tér te csodás, júniustól nem fogok reggelente a te színpadodra toppanni be. bezzeg a közös albérlet!
óha, megjegyzendő dátum ez is.

azt képzelem, hogy a fény elvégzi helyettem a nehezét. óvatos érintéssel törli le a télvégi fáradtságot a tárgyaimról, a ruhákon a ráncok ficánkolva fürdenek, a füsttől és gondtól nehéz falak levegőhöz jutnak végre -- nincs, aki feltartóztathatná, ahogy robban a tavasz az ablak alatt.

Mióta a Mikszáth téren lakom, azóta gyakrabban gondolok arra a jóvágású férfira, akivel pár éve egyik éjszaka a Jelenben ismerkedtem meg, és a Magyar Rádió Énekkarának szólista tenorja és kocsmázás közben ha a mosdóban van, azt hallani, mert énekel.

Gyönyörűszép a szobám, mikor így süt a nap, a hátamat a falnak nyomom, óvatosan, hogy a pulóver és a nadrág ne váljanak szét, nem igénylem most a hideget, csak tartásra van szükségem.

Ma megpróbáltam átverni a világot és úgy csináltam, mintha lennének elintéznivalóim -- valószínűleg a reggeli riadt ébredés tette velem mindezt.
Voltam okmányirodában, könyvtárban, meglátogattam a nelit 'ebédelek a csigában' címmel, vettem vécépapírt, fürödtem, sepertem, felmostam, megszereltem a kilincset, meg a vécédeszkát is, összeszedtem a maradék szaloncukor-csomagolásokat a konyhakőről, elpakoltam a száraz ruháimat, kiteregettem a vizeseket és jutalmul kifestettem a körmömet.
Persze ha a valóságot szeretnétek hallani, akkor nagyon ügyeltem egész nap, hogy ne várjak a csávómra szomorún, és ne próbáljam lelazítani az agyam egy cigivel.
Úristen, nem hagytam holnapra semmit.

Kis hidegháború (közkeletű tévedés lenne a 'dúl' szót használni, a hidegháború az inkább úgy van) -kat vívunk mi itthon, a személyiségfejlődésem szempontjából kulcsfontosságú férfiakkal. Lámpák maradnak égve és kapcsolódnak le, törülközők esnek a földre és kerülnek vissza a fogasra, borotvák tűnnek el a kád széléről majd vissza ugyanoda. Kis néma játszmák, ártalmatlanok, és a véletlen tettenéréskor a lelepleződés nevettet meg minket.