Félelem, bátorság, félelem, bátorság, félelem, bátorság. Értünk választottam.

Kiírok magamból mindent és mindenkit. Csak nehogy egyszer magam is kiiratkozzam.

Tele van veled a lakásom -- a fejem is, a szívem is.
Azt kívánom bár utóbbiakból is ilyen egyszerű lenne elpakolni téged egy dobozba.

felirat: elbasztuk

Széthullunk -- tikkadt szirmok vagyunk a hajamba tűzött margarétáról, nyárvégi hőségben.

Megpróbálom megjegyezni ezt a december másodikát, nagyot fordul itt szerintem a világ. Kirántódott a lábunk alól egy biztos talaj. Nem tudok mit mondani, kicsit félek és izgulok és nagyon kíváncsi vagyok.

Biztosan minden nap hálát kéne adni valamiért (a blogom asszem a hétfő-keddekért, amikoris mostanság reggel kinyitom a Lument és internetközelbe kerülök), én azért szoktam, ha nem kell dolgozni mennem, ha a KissajtosCsávó felhív, vagy ha Bencúrral autóba ülünk.
Megesett tegnap az is, hogy hálás voltam Gál Krisztiánnak is, aki kétezerhét karácsonyi húzása alkalmából vett nekem egy könyvet, ami öt éven át nem sikerült kinyitnom. Ha valamiben biztos lehet az ember, akkor az az, hogy ezt a könyvet Gál Krisztián anyukája vásárolta azzal a jószívű odafigyeléssel (persze nem rám, hanem magjának böcsületére), ahogy csak az igazán precíz anyukák választanak könyvet az alexandra könyváruház tengernyi balfaszsága között.
Szóval a Csávóért, vagy miatt, most nincs sok hála, meg köszönet. Otthonos lett, megszokott domborulat az ágyban, mostmár kíváncsibb az ember a való dolgokra, mint arra hogy adott este lesz é együtt alvásnak álcázott szex. Mostmár kíváncsibb az agy, a hogyantovábbokra, amik harsányan szemberöhögik minden éji beszélgetésben, intézményem ellen irányuló lenézés, meghazudtolás és bizalmatlanság, ami nem nekem szól.
Hát viszlát, és kösz a halakat!