Szőlő illatú csávó fekszik a maga morgásaival és elégedett szuszogásával, az én gonddal megvetett ágyamban. Már-már ornamentális a csend, mégsem giccs, puha valóság. Csikkek a hamutálban, félig megevett szivárványló sonka, koszos kézlenyomatok a falon és a kegyetlen idő, ami csak a munkanapokon támad ilyen korán ellenünk.
Nyomtalanul jött ez a fajta boldogság, halkan kushadok míg itt van, hunyorogva nézem a paplan széléről, nem szólok, még a fal is csak abból tudja, hogy mosolygok, hogy az arcomon máshogy gyűrődik a száj.