Sosem hittem, hogy valaha is valódi önfegyelemre lesz szükségem ahhoz, hogy ne menjek le este fél hatig a kocsmába. és mennyivel egyszerűbb lenne, ha alkoholista lennék és nem kislány.

Valahol ott kezdtem elveszíteni a kontrollt, mikor már megint a képzeletbeli csávómnak veszek cuccokat, mostéppen zöldcsíkos sálat. aztán valahol ott is van egy kis kontrollvesztés, mikor fél ötkor a youtuberól bossanovára-klarinétozásra táncolok (így visszaemlékezve mezítláb, persze valójában csizmában, mert ordashideg van), majd másnap fél négykor méérhetetlen fejfájásra kelek, az orrom is fújom és még ilyenkor érkezik az asszonyi áldás is, melyeknek összességét, számomra érhetetlen módon smack levessel, dobozos fantával és barackos joghurttal próbálok orvosolni. még a zene se szól, annyira fáj ez az egész.

Nem tudom minek áltatom magam azzal, hogy nem áltatom magam olyan dolgokkal, amikkel nem érdemes áltatnom magam. Nem, én sem tudom követni, hogy hol tartok az érzésben.

Egyébként elég hülye érzés, mikor lesz hirtelen egy csomó pénzed, de amire vágysz azt nem lehet megvenni. a francokat, veszek egy hajlakkot. mit egyet? egy egész kartonnal!

Arra gondoltam így hagyom a monitoromat egy darabig, mert annyira borzalmas így használni, hogy nincs is kedvem. alapinfók megszerzése, alapinfók közlése megy, azon túl meg hello! úgyis minfig csak a baj van belőle.

Megint ott tartunk, hogy ha kérhetnék, akkor új életet kérnék. pedig kezdtem már megszeretni a mostanit is, de be kell látnom., hogy vége van a nyárnak nagy bánata van a cinegemadárnak és visszakerülök azokba a problémakörökbe, amikbe ilyenkor dívik. megszokni az iskola ritmusát, a könyvtárillatot, a problémákat a notebookommal, az inkább megírom még ezt és majd utána fekszem le érzést is durván magamra kell szednem. jézusom, holnapra mit kell csinálni? nightmare.
mindenesetre gondolom vannak jó dolgok is, csak sokkal kevesebb, mint szeretném. például a tegnapi koncertet nagyon élveztem, csak a pszeudóproblémáimnak kéne gátat szabnom, mert amit nem mondanak vagy csinálnak az nem történik. ergó semmi sem történik.

Ülünk itt négyen lányok, és egyértelműen megállapítottuk, hogy ovi óta lappang a szerelmi életünk, de akkor azért jól kiéltük magunkat!
Meg meséltünk ilyen tesós sztorikat, hogy amikor a húgom még kicsi volt megharaptam a kezét, meg mittudomén, persze én is meséltem, hogy én meg leköptem a húgomat szőlővel és akkor nevettünk. mondjuk ez a múlt héten volt.

Vannak MasterCard dolgok az életben: például, amikor az általam olvasott könyv szerzője ír egy mailt, hogy olvasta a blogomon, hogy tetszik a könyv és jólesik neki.
meg amikor a húgommal vagyok.
meg a dolgok, amik a fejemben törénnek velünk. azok mondjuk még pont nem.

Seasons change
... won't be same
I'm hopin'
I won't stay the same
Reasons strange
Why we always play these games

Szóval, jó érzés volt nagyon, ahogy PéldaképTanárnő bólogatott a válaszaim alatt, meg aztán az is, ahogy elosztogattam az ikeás ujjbábuimat. persze azért annak, akinek igazából vettem: eltettem, és nem hagytam, hogy a martalócok megkaparintsák. amúgymeg az egyik napot jobban várom, mint a másikat.

Régen volt egy piros meg egy kék könyvem, amik  autosztereogramokkal voltak tele. a mai napig nem tudom pontosan mit csinálok a szememmel, hogy a nagy katyvaszba belelássam a mintát, de ha már megvan, akkor minden olyan éles és többet nem tudok szabadulni a látványtól. valahogy így vagyok az életemmel is: beleláttalak.

Három dolgon rágom magam tegnap óta: hogy miért mostam ki azt a szerencsétlen pendriveot; hogy mi volt az a nagyon vicces dolog, amit a táborról akartam bloggolni; és hogy a sebek gyorsabban gyógyulnak, mint gondoljuk.

Nem írok rá, nem írok rà. Mennyivel könnyebb lenne ha nem lennèk színvak rajongós és forrófejű!

Ma vettem egy pulóvert a nemlétező fiúmnak.
andi szerint ez despret, szerintem meg előrelátó lávli.

Dreamer.

Meg az van még bennem nagyon, hogy egészen gonosz lények ezek az álmok, annyi bensőséges, meghitt dolgot szoktam álmodni valakikkel, hogy ilyen szívtúlcsordulva ébredek fel, és olyan nagyon rossz, hogy az, akivel álmodtam lemarad erről az egész érzésről.

Kell a lónak..

Annyira azért nem jön be az a katasztrófaturizmus. az utcánkban is csak nagyobb lett a gödör, itthon is. nem olyan érdekes ez. ha a személyiségemen van ilyesfajta partfal lecsúszásra esély, a mindenféle negyvennapos esőktől –márpedig van–, akkor igen gyorsan támpillérekre van szükségem, különben baj lészen. hú már megint milyen átvitt vagyok, érzitek ti ezt?