elég volt -- gondoltam, aztán néztem magam a tükörben, ahogy félmeztelenül állok és megint vágom a hajam.
nem akarok az a szomorú, rövid hajú lány lenni, akivé teszel.

Ma megpróbáltam átverni a világot és úgy csináltam, mintha lennének elintéznivalóim -- valószínűleg a reggeli riadt ébredés tette velem mindezt.
Voltam okmányirodában, könyvtárban, meglátogattam a nelit 'ebédelek a csigában' címmel, vettem vécépapírt, fürödtem, sepertem, felmostam, megszereltem a kilincset, meg a vécédeszkát is, összeszedtem a maradék szaloncukor-csomagolásokat a konyhakőről, elpakoltam a száraz ruháimat, kiteregettem a vizeseket és jutalmul kifestettem a körmömet.
Persze ha a valóságot szeretnétek hallani, akkor nagyon ügyeltem egész nap, hogy ne várjak a csávómra szomorún, és ne próbáljam lelazítani az agyam egy cigivel.
Úristen, nem hagytam holnapra semmit.

Lassan nem tudom mi köt és hova. az internet már nem barátom, a zene is csak alig, a barátaim is csak szemöldökösszevonva. nem tudom most épp hol az érték, mert mégiscsak a SzigorúPultfőnök a búcsúbuliján (ahol minden ajándékot megszereztek neki, amit csak kiejtettem a számon!) azt mondja, hogy ne ragadjak bele. hát akkor mi a fasz van?! aztán az hogy ötkor miért kell az ellátóban kérdeznem magamtól, hogy mi az istent keresek én itt. mikor, mikor ott az a három majom, akiket kedvelek. egy cuki, egy, aki három másodpercen belül észreveszi, hogy ha bajom van, meg egy, aki rendesen megdug. na szóval mit keresek én ott, és miért vagyok én az egyetlen, aki nem örültem a hírnek, hogy A Csávót kidobta a csaja. miért. ez egy hosszú, sokmondatos, sokkérdőjeles hajnalhatos bejegyzés lett.

Valahol ott kezdtem elveszíteni a kontrollt, mikor már megint a képzeletbeli csávómnak veszek cuccokat, mostéppen zöldcsíkos sálat. aztán valahol ott is van egy kis kontrollvesztés, mikor fél ötkor a youtuberól bossanovára-klarinétozásra táncolok (így visszaemlékezve mezítláb, persze valójában csizmában, mert ordashideg van), majd másnap fél négykor méérhetetlen fejfájásra kelek, az orrom is fújom és még ilyenkor érkezik az asszonyi áldás is, melyeknek összességét, számomra érhetetlen módon smack levessel, dobozos fantával és barackos joghurttal próbálok orvosolni. még a zene se szól, annyira fáj ez az egész.

Csak, hogy személyes nyávogás is legyen (ezek után mi más lehet?!) a csávóval sincs minden rendben (nagyon nincs) és még a fülbevalómat is elhagytam. Ideje lefeküdni.

Srácok nehéztűzérség indul!
Ellopták a Puch bringámat a Királyutcából, ma éjjel Bárki és mindenki, aki látja, valahol, utcán, hirdetésben, raktárban, boltban, vasáruboltban, akárhol. Légyszi légyszi szóljon. A szemfüles megtaláló kb ipari mennyiségű alkoholra, csokoládéra, szívességre a vendégem. A 0670 223 7352 számon lehet elérni engem. Meg egy megosztás gomb nagyon nagyon jól esne a kis lelkemnek.
Köszipacsi
 a

Úgy döntöttem, hogy a nagy jókedvemben degeszre eszem magam borsófőzelékkel, az legalább szép halál lesz, nem kell majd gondolkodni, hogy akkor most bemerjek e menni a kocsmába vagy sem. sounds like fun.

Nem kell.

Kettő dolgot kapok a mai naptól: agyvérzést és idegbajt. Tulajdonképpen egyik jobb, mint a másik. Kétperccel azután keltem, hogy elkezdődött az óra, amin logika zht írtunk, utána a vodafonenal veszekedtem ötvenhétpercen át valamiről, amit ők basztak el, másodszor. aztán alighogy letettem csörög a telefon és újabb box anyával (könyörgök, ma már ne hívjon senki más!) és most, hogy végre ma végre először eszem még Luke sincs bent a csigában. mi jöhet még?!

Nem tudom mégegyszer szavakbafoglalni, főleg viccesen nem.

Ma borzasztó ritmusban vagyok a világgal. tán még beteg is lettem. megint éjfél és megint ágyban. valami nem jó, és a fáradtságtól még arra is várnom kell, hogy megtudjam mi fog most történni a végletekig izgalmas gilmoregirlsben. meg kell törnöd bad karma.

Senkinek nem kívánom ezt a reggelt.
Néha azt hiszem, hogy körülöttem felnőtt, felelős emberek vannak, de mindig rá kell jönnöm, hogy tévedek. hogy egyszerűen van olyan, hogy valaki képtelen belátni, hogy a viselkedése, az hat másokra, nem is akárhogy.

szóval, ha legközelebb arra ébredek félötkor, hogy az anyukám telefonon közli, hogy nem lesz ott a négy óra múlva kezdődő diplomaosztómon, mert öszevesztek a fiújával, akkor már nem fogok annyira meglepődni. meg akkor sem, mikor az érkezési időpont előtt egy fél órával nemelérhető a telefonja.

nem én.

Megint mit keresek en itt, kerdezem mindig, most is, mikor nem en vagyok a szep, az uj.

A megfelelő mennyiségű visszajelzés hiányában, elgondolkodtam, mielőtt felvettem a pizsamámat, hogy akarom-e én, hogy egy férfiembertől fínom illatú  inget vegyek fel, de tulajdonképpen basszamegapék, ezen má' nem múlik semmi, amit érezhetnék. ezen se.

ps.: nyilván ez volt a nap drámája, és nem a házeladás, meg az "egy éra zárult most le" #fml

Sajnos az elmúlt huszonnégyórából csak olyan dolgokat tudnék mesélni, amitől ökölbe szorul a kezem, görcsbe rándul a gyomrom, sírni, sőtmitöbb sikítani is lenne kedvem, vagy rábaszni az ajtót a történtekre, az eseményekre, a szereplőkre. persze mindezt, vagyis egyiket sem tehetem, így csak állok ott, mindenkivel szemben(,) roppantul megértőn és beleöregszem a történetbe. éljen a katasztrófa turizmus! éljen miskolc! éljen a párt család!

ha már én ugyan nem vagyok milliomos, legalább a szüleim, vagy a barátaim lennének azok, esetleg egy távoli nagybácsi. vagy egy szerető! bánom is én, csak oldja meg kicsit helyettem valaki a szeptember hónapot, mert októbertől kánaán van, de addig, addig csóróság van barátaim, csóróság és idegbaj.

Kettő dologra lenne most égető szükségem – borra és cigarettára.
vagy egy a sajátomnál sokkal jobb agyra. az előbbieket talán még be is lehet szerezni.

Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy nem jellemező, hogy a blogomon szoknék nyafogni arról, hogy mennyire fognak megbaszni tejszínen cseresznyével a tetejemen (egy mondaton belül a második direktmagyartalanság! talán azt a látszatot kelthetnem, hogy tökhülye vagyok, de és ez milyen igaz!) ezen meg azon a vizgsán, de most drága és kitartó olvasóim, örömmel jelentem eljött az a pillanat, hogy muszáj.
szerdán államvizsgázom és a harmadik tételnél járok (és ha most valaki azt mondja, hogy akkor miért bloggolok most is tanulás helyett, azt egyrészt bántani fogom, másrészt meg érezze át, hogy ez mennyire idegnyugató) és azt gondolom, hogy nagyon, de nagyon elrontom az életem épp most. ebben a pillanatban.
nembaj, szerdától majd úgy köszönök pacsi helyett, hogy üdv a híd alatt!

Remélem egyszer majd leteszek valamit az óriások asztalára, mert a törpékét már unom. kérdés az, hogy fogom-e látni, hogy mikor nőnek meg körülöttem az emberek. most is csak azt látom, hogy az életem minden területén lúzerkedek. az indokolatlan sikerektől, vagy ellenükre pedig igen nagyon eltudok fáradni, keseredni, már a szavakat sem találom. elég is.

Azt hiszem egyedül fogok meghalni és csak pár nappal később fognak rámtalálni, ahogy a kihűlt testem magzatpózba kuporodik a maxpontos felvételieredményeim felett. a halál oka: fel nem dolgozott, ki nem mondott élet.