Amikor az exem szól (!), hogy a fészbúkon látta (!), hogy a kanadában élő (!) nevelőapám elvette a csaját (!), akkor megint inkább átkapcsolom az agyamon a feldolgozás gombot, és majd valamikor a jövőhónapban foglalkozom ezzel az információval.

Egyébiránt tegnap a görögsalátámba vettem paradicsomot és bele is tettem és meg is ettem és jól is esett. torz egy személyiség vagyok én.

Értem én, hogy miskolci, de hogy az istenbe lehet a keletinél lévő lezárás miatt a róber károly körútra kerülni? hogy?

Van az a betegségem – amire szedek gyógyszer meg néha kapok szurikat – , hogy meglehetős módon nem szeretem a paradicsomot, de időnként (főleg nyári tűző napsütésben, a paradicsompalánták között) megkívánom és jókedéllyel beleharapok, hogy újból ráébredjek, hogy istenigazából mennyire nagyon utálom az ízét. na most ez valahogy kiújult bennem, vagy mutálódott vagy pék tudja, de ma itt fel s alá mászkáltam a lakásban, mert volt egy dreher a hűtőben, amit a srácok hagytak itt a hobo után és én úúgy, de úúgy szerettem volna felbontani, csak hát a sört sem szertem. de persze azért felbontottam. csak hát nem szeretem a sört..

Tudom, nem lenne szabad hirtelenfelindulásból bloggolnom, de most értekeznek itt körülöttem a roppantul okos társadalomtudományi műhelyes csoporttársaim, arról, hogy a nők mennyire rabszolgasorba vannak taszítva, hogy otthon kell maradniuk gyermeket nevelni és hogy majd ha hatvan éves leszek és szeretetotthonban ülök (?! i hope not), nem fogom-e azt érezni, hogy a kölykömre pazaroltam az időmet és nem teljesítettem ki magam. kövezzetek meg, tudom, biztosan én vagyok konzervatív, de én szívesen csinálnék egy másik embert (hát az mennyire kúl?!) valakivel együtt, akit szeretek és jézusom, de még otthon is tudnék ezért maradni.