Néha azért azt gondolom, hogy kis ribanc a szívem. mert, amiről elhiteti velem, hogy néhány cigarettával elbír, arról álmomban kiderül, hogy térdremegést kapok egy lazább fuvallattól is. aztán élőben pedig, újra mosolygó kis hős vagyok. hát nem lehet ez követni. mi ez tőle, ha nem ribancság?!

és akkor most nem írok arról a plusz fizikai terrorról, hogy a 9.50es vonatom 13.54re ért pestre, és a maslowpiramisom alja helyett (zuhanyzás, alvás, evés) le kellett mennem a jelenbe netezni (ahol találkoztam Mindenkivel), mert itthon három feri rakta be az új ajtót (kettő szendvicset evett, egy meg habarcsot kevert) és még nem voltak kész a tegnapi melóval. arról a kétórás takarítanivalóról meg már tényleg nem is beszélek, amit maguk után hagytak. a ferik már csak ilyenek. manágerek. én meg mosrt végre bedőlhetek a jólmegérdemelt ágyamba.