Biztos kérdeztem már, hogy lehet e újságba szerelmesnek lenni, mert én lehet, hogy az vagyok. főleg ha még csacsoghatok is az újságírókkal, meg koccintunk és mindenki cuki és okos. bár ne kéne elköltözni a naphegytérről, olyan szomorú vagyok, bárhová is megyünk.

az üvegtigrisről csak annyit, hogy az első öt percben alig mosolyodtam el és aztán a következő 95ben meg pirosra csapkodtam a combom a röhögéstől. 

valahol itt valami viccessel kéne abbafejezni a bejegyzést, de nincs vége mert fáj a térdem, a hátam és megint azt érzem, hogy szétcsúsztam időben, és sosem érem utól magamat. most pedig valami vicces zárszó: üvegtigris3