Szóval amikor Lamadouval leülünk világot megváltani, akkor bennem mindig olyan keményen munkálnak a pragmatikus nézetek (és ha mát itt tartunk, akkor a társadalmi konvenciók is), hogy nem tudok elvonatkozatni, pedig ha kicsit jobban végig gondolom, akkor meg a hétköznapjaim bármelyik pillanatában ott lebeg az elméleti rózsaszín köd, szivárvánnyal meg lepkekakikkal (ne vizualizáljátok a rózsaszín ködben levitáló lepkakakikat kérlek). Mert milyen hirtelen tudok egy kis napsütésből, a kerékpár racsnijának duruzsolásából, meg némi muzikból igazi boldogságot csinálni a pszeudo életembe, elengedve minden gyakorlati kérdést.
ajj, látjátok már megint! pedig olyan komoly dolgókról akartam írni, aztán belefulladunk itt az alattomosan terjeszkedő tavaszi jókedvembe.
