De tényleg, tegnap este éreztem a lendületet. van bennem lendület! tudtam beszélni a Göndörkével, könnyedén, őszintén, gátlás nélkül. nem tudom, hogy neki, hogy esett mindez, szerintem azt tudnám, ha tolakodónak érezte volna. ismerem annyira.
és ez nem csak róla szól, hanem mindenről, magáról a teljesítményről, hogy a 120 százalék és a 7 százalék között még van hova szintet tartanom. emberségből például.
hogy a viharba jut eszembe egy percig is hisztizni? az ilyen nőket kéne tarkónbaszni, nem? de.
csodálatos volt tegnap az a két ciginyi idő az ágikkal, a bevallott férfiak partján álltunk és néztük az elterülő nagytestű macskákat, az ő eklatáns hibáikkal.
aztán hazamentem és mellkason lökött a karácsony -- feküdtem az ágyban, csak úgy pörögtek a tennivalók a fejemben: égősor, takarítás, mézeskalács, ajándékok, fenyő.
Nem tehetek róla, ilyen érzelgős leszek a karácsonytól. legalább ez megmaradt.