Legszebb álmaimban őszülsz így, telik az idő és nekem meghitt az, ahogy kopaszodsz, hogy már ilyen rég, ilyen nagyon rég (kopaszodásnyi idő óta!), ismerjük egymást, intim ez, a végletekig zavarba ejtő mondat. De én mégis megpróbálom! Meg kell, hátha eltudom mondani azt a néhány kardinálist, ami szívtájékon ejt zavarba téged is, engem is.
Be kell vallani persze, hogy kettőnk közül te érzékenyülsz el jobban mirajtunk. Én ránk mosolygok, mindig rácsodálkozó örömmel, de bizalommal nézem a kétszemélyes éjszakai előadást. És te? Te szinte riadtan, a súly alatt görnyedezve játszol, megfáradt karaktered szíve nem hibáztatható.