Nagyon szeretem màs emberek hangulatait. Jobban mint a sajátjaimat. Ès akàrhogyis, de a figyelmetleneknek befèrkeôzöm a bôre alà. Òvatosnak kell àm lenni, mert könnyû megszeretni, könnyû èrezni azt az önfeledt vidàmsàgot, a könnyedsèget, azt a komoly öntudatot. Könnyû megszeretni, könnyû feloldòdni benne ès azonosulni vele, hagyni, hadd sodorjon. Csak szeretni nehèz, szerelemmel szertni. Vàgyni rà, a közelsègère. Mèg hiànyozhat is, de kötôdni hozzà olyan bonyolult, olyab gyökèrtelen. Az àltalànos gondolat, hogy ez nem tarthat sokà. Ès nem is tart, tovàbb fúj a szèl, màshovà befèszkelni magam. Màs emberek hangulatiba, màs nyugodt lelkeket dùlni fel, a szabadsàg irànti vàggyal. De nekem könnyû -- gondoljàk ôk, ès valahol gondolom èn is. De nem, nem a huszonkètèv, nem. A felfogàs a könnyû. Az könnyû. De nekem lenni nem az. Nem Olyan önfeledt sohasem. Tùl sok önvàd, tùl sok magàny, tùl sok soknak levès. Èltetô tehernek làtom most. Elengedhetetlen szemèlyisègalapnak, ami nem mùlik, nem tàgít, amit nem lehet negkerülni, csak elhagyni. Amibôl ki kell lèpni. Amibôl minden nô ès fèrfi ki tud lèpni, csak èn nem. Sekèlyes szemèlyisèg, sekèlyes örömökkel ès könyörtelen èleslàtàssal.