Valahogy ma szófosásom van, lehet, hogy az ingerszegény környezet teszi, rémlik is, hogy mikor egyedül laktam  ketten laktunk a tengerimalacommal, akkor sokkal gyakrabban bloggoltam. de whatever, visszatérve a gondolatrohamomhoz, ma felfedeztem, hogy van még olyan kép a fejemben a vásárlásról, ami lázba tud hozni – amellett, amikor egy hálónyi narancsot/almát/salátát/mindet lóbálva jövök haza a boltból – mégpedig, amikor kétszáznyolvanötforintból kell be vásárolni. először azt hittem, hogy borzalmas lesz, mert miaz hogy nem veszek bort (mondjuk nyugtatott, hogy van itthon), meg janát, meg cigarettát, meg vajkrémet, meg bármit, de aztán, amikor kétszázötven forinttal szegényebben, de öt zsemlével meg egy zacskó felvágottal battyogtam haza, na az pont olyan agyatbizsergetően jó kép volt, mint amilyen a gyümölcslóbálás szokott lenni.