Úgy érzem, hogy nem engedhetném meg magamnak, hogy ilyen kis vigyori legyek. de miért is ne? hosszú hetek óta most először az életemben lévő gubanc ellenére nagyon szívből mosolygok. persze lehet, hogy ez amolyan vihar előtti csend, a nagy nagy crush előtt, mikor majd rommátörök. de kitérdekel? úgy sem véd meg senki, csak én lehetek a páncélom, arra meg majd ráérek, ha a szomorúság beissza magát a csontjaimba. most meg ebben az oxigéndús levegőben lubickolva mosolygok.
hú ez nagyon átvitt lett.
