Tegnap éjjel vihar volt, kidöntötte a körtefát.
Fektemből nem nézhetem lombját, nem tanít s nem vádol már.  A gyökérzet sikoltón mered az égbe, a föld enged, de a föld még húz. Kezembe ásót veszek, s ha hólyagot üt tenyeremen, akkor is kiásom mind, ami kitart. Meg kell adni a végtisztességet.
Azután földet hordok a mélybe, nem maradhat űr, nem lesz csonka kertem. De ültetni nem fogok, kicsit félek is, túl sok idő, mire újfent ilyen árnyékot vet a körtefám.