Az úgy törpént, hogy csúfondárosan rossz napnak könyveltem el ezt a mait, annak ellenére, hogy Lightpost szülinapja van és milyen frankó handmade ajándékot kapott tőlem. (ábrák később, ha lesz türelmem)
De minden iskolai és múzeumos mókakacagások után ott lyukadtam ki, (istenem de ritkán használom ezt az szóeleji palatális lateriálist) hogy a pótkulcsban ülök Mr.Kulturális Antropológával meg az Apukámmal és már tizenegyóra van és mindenféle dolgokról beszélgetnek ők (én meg folyamatosan közbeszólok mint csekély értelmű medvebocs) amitől izzad a tenyerem, csillog a szemem és nyílt szemmel, tiszta fejjel szedem az igét.
Osztán ennek is vége lett. Mármint nem a beszélgetésnek, hanem a tisztafejjelnek, mert a harmadik borkóla és a délben elfogyasztott ebéd megtette hatását.
Osztán ennek is vége lett. Mármint nem a beszélgetésnek, hanem a tisztafejjelnek, mert a harmadik borkóla és a délben elfogyasztott ebéd megtette hatását.
Végül apával hazatoltuk szekerünket és a semmiből főztünk vacsorát. Én mondjuk csak mosogatás szinten aszisztáltam, de lényeg a lényeg ugye.
A Go Home-ban aztán szerelmes-rajongósan mosolyogtam, de ezen igencsak meglepődtem ésezért újradefiniáltam szerelmes mosolygást 'mint aki jól végezte dolgát mert ma is klassz dolgok törpéntek vele' mosolyra.
A maratoni postot képekkel koronázom meg, melyeken az ex-fiú saját kétkezemmel ácsolt ajándéka látható (az ő saját egy kezén) és az, hogy éjféltájt apától hazafelé jövet találtam vagy 5 kiló jeget így az úton és annak ellenére, hogy ma már van lábkép, meg kellett örökítenem.
