Sose éreztem az otthonomnak a helyet ahol világ életemben éltem. Csak egy hely, szép szép meg minden, de nem volt az a nagy Otthon érzésem.
Volt egy idő amikor egy fiú lakásában úgy éreztem mintha Hazaértem volna. A fények, az illatok. Jó volt ott, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a fiú volt az otthon forrása és nem a hely.
Most itt Pesten az új otthonomat mindennél közelebb érzem magamhoz. Imádok itt élni, a szobámat is imádom, még azt is hogy turisták laknak a szomszédban. De most megnéztem a The Blair Witch Project (Ideglelés) című filmet és olyat éreztem amit még sosem.
Féltem végigmenni a lakáson.
Gyanítom, hogy nem csak ennek a kiemelkedően fantasztikus képzőművészeti alkotásnak köszönhető ez. Szóval rá kell jönnöm, hogy a meg nem élet otthonom mégiscsak az Otthonom, mert még abban a lakásban sosem féltem. Legalábbis így nem. Az orromra koppintott az élet?!
