Ha felbuzog bennem a hiány,
elnézek melletted megint.
Pedig gallérod alá bújnék,
válladnak vonulatába kapaszkodva
egyensúlyoznék végig
emlékdombjaink peremén.
Hagyom magam,
hadd kísérj, álmodó
csukottszemű idegen.
Gördülő kő, mély lélegzet,
értetlenségben tűrt csalfa titok,
honnan jönnek a kézmozdulatok?
Agyadnak sugárútjain siklanak
végig ábrándparipák,
s kezed szép ívet húz mindenen,
amit mellkasod őre megkíván.
Üzenetcsokromból
választok neked egy utolsót,
hogy tudd.
Nyomod maradt rajtam.
Nap
