Török Antal
Ha nem jönnél mégsem
Mindig kerestelek.
Pedig volt idő Kedves
mikor Bűnben elmerülve,
Vad Alkohol Kígyó
ölelt körbe.
Nem mindig.
Csak hétfőtől péntekig.
S idegen nők izzadták belém
sápadt monogramjaik.
Ma már másra vágyom.
Szirmokon térdepelve várom Érkezésed.
Kis lámpásaim gyújtom,
hogy majd megtalálj az Éjben.
Harang hangjába öltözöm
úgy kísérlek a Szélben...
S kérem az Urat
ha végül,
nem jönnél mégsem
bocsássa meg utolsó,
szörnyű tévedésem.
Olykor
Olykor bekopog a Gond.
Széket húz lassan az asztalomhoz...
S én nem tudom
mit mondjak neki,
s mitől ismerős hallgatása
a jelenléte,
a mosolya,
a szája,
mikor ágyam veti meg éjszakára
s gyűrött noteszében
könnyeim kipipálja.
